Júdás evangéliuma A Tchacos-kódex alapján National Geographic
Geographia Kiadó, 2006
184 oldal
Kötés: papír / puha kötés
jó állapotú antikvár könyv
Ezerhatszáz esztendőn keresztül rejtőzött a világ elől, míg töredékes papiruszlapjai végre utat találtak a tudósokhoz, akik megérthették a benne foglalt üzenetet. Az evangélium, amelyet a kereszténység korai időszaka óta senki nem olvashatott, amelyről még a szakértők közül is kevesen hitték, hogy létezett valaha, Júdást nem árulóként, hanem Jézus igaz barátjaként ábrázolja. Egészen másként bontakozik ki benne mester és tanítvány viszonya, mint az Újszövetség többi evangéliumában: Júdás nem gonosztevő, hanem példakép Jézus követői előtt, az egyetlen, aki valóban megérti mestere szavait. Jézus neki - és általa az evangélium olvasóinak is - átadja mindazt a tudást, amely elvezethet önmagunk és Isten megismeréséhez. Júdás evangéliuma szerint Jézus számára a halál nem félelmetes és ijesztő kilátás, hanem eszköz volt, amelynek révén visszatérhet égi otthonába. Ő maga kérte meg Júdást az árulásra, barátja és tanítványa pedig ezzel a cselekedetével lehetővé tette számára, hogy megváljon anyagi testétől, megszabadítsa isteni énjét.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-10-19 13:00
. Júdás evangéliuma A Tchacos-kódex alapján - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
2014. szeptember 28., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése